Hans Hass, a híres osztrák búvár szerint nem a cápák és más ragadozók jelentik a vízben tartózkodó búvárokra a legnagyobb veszélyt, hanem a kihűlés, orvosi nevén hipotermia. Minthogy a víz hővezető képessége huszonötször, a hőfelvevő képessége pedig négyszer nagyobb a levegőénél, a szervezet körülbelül ezerszer gyorsabban hűl ki a vízben, mint a levegőben. A vízbe merülő élő testből a nála hidegebb víz folyamatosan hőt von el, ezért a testhőmérséklet elkerülhetetlenül csökken.

Hőnyerés és -vesztés

A hővesztés formái

Az emberi test háromféleképp veszít hőt a vízben: a testfelületen keresztül, a légzéssel és a vizelettel. A legtöbb hő a testfelületen keresztül vész el, s ehhez a különböző testrészek más-más hőmennyiséggel járulnak hozzá. A hőleadás szempontjából legkritikusabb terület a fej, de a hónaljakon és az ágyéki részen át is sok hőt veszít a test. Ezek a testrészek közvetlenül a belső, úgynevezett maghőmérsékletet csökkentik. Ez a fajta hővesztés jól szigetelő ruházattal mérsékelhető. Minthogy a testfelületen keresztül leadott hő felét a fejen át veszíti el az ember, nagyon fontos védelmi szerepe van a búvárruha fejrészének.

A légzéskor szintén rendszeresen hőt veszít a búvár. A légzőkészülékből származó, kitáguló, következésképp lehűlő levegő a légutakban felmelegszik, s ezzel hőt von el a testtől. Ez a hő azután a kilégzéskor eltávozik a szervezetből. A hővesztés mértéke függ a belélegzett levegő hőmérsékletétől és a légzés gyakoriságától. Minél hidegebb a belélegzett levegő, annál több hő emésztődik fel a testhőmérsékletre való felmelegítéséhez. Ha pedig a test fázik vagy fokozott erőkifejtést igénylő munkát végez, a légzés gyorsul, s ez tovább növeli a hőveszteséget.

Bár az ember ritkán ürít vizeletet, ezen a módon is hőt veszíthet. Minthogy a hideg fokozza a vizelet kiválasztódását, a búvároknak azt tanácsolják, hogy merülés előtt vizeljenek. Tekintettel arra, hogy a vizeletet a vérből választja ki a vese, e folyamat révén csökken a keringő vérmennyiség, s ez fokozza bizonyos betegségek (például a mélyből való óvatlan felmerüléskor támadó dekompressziós betegség) kialakulásának kockázatát.

Csökkenő hőleadás

A testhőmérséklet elosztása

A hőeloszlást illetően a testben megkülönböztetünk belső maghőmérsékletet (ez a testbelső csaknem állandó hőmérséklete) és külső köpenyhőmérsékletet (ez a bőr és a közvetlenül alatta levő szövetek, valamint a végtagok változó hőmérséklete). Legjobban akkor érezzük magunkat, ha az előbbi nem haladja meg a 37 Celsius-fokot, míg az utóbbi 30 és 35 Celsius-fok közötti. Ha a maghőmérséklet 35 Celsius-fok alá süllyed, hipotermia áll fenn.

A test lehűlése ellen háromféleképp védekezünk. Lehetőség van a hőszigetelés javítására. Ennek az a természetes módja, hogy a hideg vízben élő emlősállatok (bálnák, rozmárok, fókák stb.) bőre alatt vastag zsírpárna alakul ki, de szigetelő hatású a szőrzetük is. Igaz ugyan, hogy az elhízott emberek teste a soványakénál lassabban hűl ki, a hatásos hideg elleni védelmet mégis a hőszigetelő búvárruha nyújtja. Fontos követelmény, hogy megfelelő legyen az anyaga, a vastagsága, a mérete és a záródása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a túl bő, a rövid, a rosszul záró vagy a szakadt búvárruha fokozza a test hőveszteségét.

Amikor a köpenyhőmérséklet csökkenni kezd, az ottani vérerek szűkítésével igyekszik a szervezet a véráramlást, következésképp a hőleadást mérsékelni, amely a maghőmérséklet fenntartását szolgálja. Ilyenkor a bőrből, az alatta levő szövetekből és a végtagokból a test belsejébe áramlik a nélkülözhető vérmennyiség, s elegendő "fűtőanyag" híján ezek a testrészek lehűlnek. Ki-ki a megmondhatója, hogy a nagyon lehűlő végtagokat még mozgatni is nehéz. Ha a vérkeringés átrendeződése nem elégséges a rendes maghőmérséklet fenntartásához, megindulnak a testben a hőtermelő folyamatok.

Didergés

A testhőmérsékletnél hűvösebb vízben az ember előbb-utóbb elkezd fázni. A köpeny hidegérző receptoraiból jelzés fut a köztiagybeli hipotalamuszban levő hőszabályozó központba (annak is a hőtermelést fokozó részébe), s ennek hatására megindul a borzongás, didergés. Miközben a túlhűlésnek ebben a szakaszában szubjektív fájdalomérzettel társuló hidegérzés következik be, az izmok rángani kezdenek. A reszketéskor tapasztalható apró izom-összehúzódások során hő termelődik (a felhasználódó energiának csak a 18-20 százaléka emésztődik fel az izom-összehúzódásokhoz, míg a többi hővé alakul). Magától értődik, hogy minél erősebb izomzatú valaki, annál több hőt termelnek az izmai a didergés során, ezért a búvárkodáshoz előnyös az edzett test.

Az izomremegéskor keletkező hő valamelyest növeli a köpenyhőmérsékletet, azaz az ott levő erekben levő vér kissé melegebbé válik, s az érszűkület mérséklődik. Igen ám, csakhogy a megnövekedett izommunka révén fokozódik a köpenybe áramló vér mennyisége, s ezzel nő a test hőleadása. Emiatt a test belsejébe visszaáramló hűvös vér hűti a maghőmérsékletet. A hipotalamuszban levő hőszabályozó központ ezt is érzékeli, s fenntartja a didergést. Ha a maghőmérséklet 34 Celsius-fok alá süllyed, az izmokat energiával ellátó szénhidrátraktárak előbb-utóbb kimerülnek, s a reszkető embernek rossz lesz a közérzete, gyengeség és fáradékonyság lesz úrrá rajta, amelyhez emlékezetkiesés, tudatzavar és érzékcsalódások társulhatnak. Ha ekkor sem jön ki az ember a vízből (ha erre egyáltalán módja van), akkor a maghőmérséklete tovább csökken, s az élete veszélybe kerül. A maghőmérséklet 30 Celsius-fok alá süllyedésekor a didergés abbamarad, s minthogy a test egyéb módon nem képes hőt termelni, a hőszabályozó központ ezután már nem befolyásolja a kihűlést. Ennek hamarosan eszméletvesztés lesz a következménye, majd szívritmuszavarok lépnek fel, s a halál kamraremegés és légzésbénulás miatt áll be.

Trópusi vízben is

melegítési pontok a takarón belül

A kutatások feltárták, hogy különböző maghőmérsékletek esetén milyen tünetei vannak az embernek. Közepes kihűlésről akkor beszélünk, ha a maghőmérséklet 35 és 37 celsius-fok közötti. Ilyenkor hidegérzés és remegés támad, fokozódik a szív munkája és a vizeletképzés, s megbomlik a kézmozgások összehangoltsága. Súlyos kihűléskor a maghőmérséklet 32.2 és 35 celsius-fok között van. Erre az izomműködések összehangoltságának fokozó zavara, a didergés csökkenése, majd megszűnése, valamint gyengeség, közönyösség, álmosság, zavartság, és akadozó beszéd jellemző. A maghőmérséklet további csökkenésekor (29.4 és 32.2 celsius-fok között) már nem tapasztalható izomremegés, s érzékszervi - főleg látási - zavarok, zavartság és eszméletvesztés következik be. Még alacsonyabb (18.3 és 29.4 cesius-fok közötti) maghőmérséklet esetén az izmok merevvé válnak, csökken a vérnyomás és az érverés (pulzus) száma, akadozik a légzés, a pupilla kitágul, s végül halál következik be. Ekkortól az élettelen test kezdi felvenni a környezet hőmérsékletét.
A búvárnak nem szabad bevárnia maghőmérsékletének a csökkenését. Ha azonbam már erre utaló jeleket észlel magán, nyomban abba kell hagynia a merülést, s a felszínre emelkedni, mert ha megvárná, hogy didergése elmúljon, akkor megállíthatatlanná válna a vízben testéne kihűlésének folyamata.
Amikor valamilyen ok miatt nem hagyható el idejében a víz (például az ember messzire sodródott a parttól), a segítség megérkezéséig csökkenteni kell a hőleadást. Evégett meg kell kisebbítenie a vízzel érintkező testfelületét. Ennek a legegyszerűbb módja, ha felhúzott lábait a térdeknél szorosan átkarolja, s ügyel arra, hogy a feje kint legyen a vízből. Kerülni kell minden felesleges mozgást (például erőteljes úszást a távoli part felé), mert az - mint mondottuk - a hőleadás fokozása révén gyorsítja a kihűlés folyamatát. Persze, ha nem érkezik idejében segítség, akkor a hővel való takarékosség sem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Megemlítjük, hogy nemcsak hideg vízben, hanem trópusi meleg vízben is kihülhet az ember. Ilyenkor hosszan elhúzódhat a kihűlés folyamat, ám a fáradtságérzés és az ítélőképesség romlása figyelmeztet rá. Minthogy a 28 és 33 celsius-fok közötti vízben a védőruházat nélküli bőr hőmérséklete csaknem a komfortzónában van, az izomremegéses didergés elmarad, ekképp az ember nem érzéseli, hogy a teste folyamatosan hőt veszít. Ennek az lesz a következménye, hogy a hipotermia váratlanul következik be.
Fontos tudnivaló, hogy kis mennyiségű szeszes ital elfogyasztása is gyorsítja a szervezet kihűlési folyamatát. Az etil-alkohol ugyanis tágítja a köpenyben levő ereket, s az emiatt fokozódó vérkeringés nagyobb hőveszteséget okoz.

Lassú felmelegítés

A vízben lehűlt testű ember szakszerű kezelésre szorul. A további lehűlés megakadályozása végett először is le kell venni róla a vizes ruhát, majd a testét szárazra kell törölni, be kell bugyolálni, s el kell kezdeni a visszamelegítést. Habár a kórházba szállítása mindenképpen indokolt, kerülni kell a felesleges mozgatását, mert az izmokban bekövetkező keringésfokozódás révén a test belsejébe (a magba) áramlik a lehűlt vér, s ez súlyosbítja a páciens állapotát. Jó hatású a meleg folyadék itatása (erre természetszerűleg csak eszméleténél levő ember esetében van lehetőség), mert ekképp nemcsak hő jut a testbe, hanem pótolható az elvesztett folyadék és ásványi anyag is. Hasonlóképp előnyös a meleg levegő belélegeztetése is. Tilos ugyanakkor koffeintartalmú italt (teát, kávét, kólát) és szeszes italt adni a hipotermiás betegnek, valamint a testét dörzsölni és/vagy meleg vízbe meríteni, mert ezeknek az értágító hatása ront az állapotán.

Az orvosi kezelés során szintén ügyelnek a lehűlt test lassú visszamelegítésére. Evégett langyos cukoroldatot adnak intravénásan, s megokolt esetben a hasüreg átöblítésére is sort keríthetnek. A fokozatosság nagyon fontos szempont, mert különösen a lehűlt szív igen érzékeny a gyors melegítésre, s ennek szívritmuszavar lehet a következménye.

Dr. Hajnal Gábor

Eredeti: Élet és Tudomány, 2002. 08. száma