Negyednap cél
Jumping Horse nevü hely. Az elején rögtön a hajó alatt találtam
2 polipot, aztán 20m-en megkerestük a régi nagy horgonyt, találtunk
némi amfóra cserép töredéket, tintahal tojásokat egy üregben, és egy
nagy polipot jó mélyen. A szárazföldi részen voltunk, nem Pag szigeten.
A végén egyedül 5-2m-en még nézelődtem egy cseppet. Aznap sajnos sok
német is volt a hajón, egyikük intrózott is Goran-nal, a többiek hajókáztak,
sznoriztak. Alapvetően ezzel nem lett volna gond, ha ugye az ember folyóügyeinek
intézése -ami a búvárkodásnál ugye elég komoly gond (merülés előtt-után
mindenképpen kell)- nem lett volna gond a hajón lévő német nénik miatt.
A hajó oldalába kiállós Poszeidón tisztelgés így elmaradt, viszont meglepően
sokat úsztunk, főleg merülés előtt és után :D
A második -
Nadrág névre keresztelt- helyet már mi kértük - illetve Én - Gorantól,
odafele láttunk egy csodálatos sziklafalakkal tarkított sarkot kis öböllel,
és vízalatti járatokkal, azt kértük, hogy oda menjünk. Goran mondta,
van ott egy barlang, ahová be lehet menni, levegős rész, cseppkövek,
minden, nosza ! Kikötöttük a hajót az öbölbe a szikla falhoz, a németek
jót ugráltak a vízbe, mi közben a kötelező úszás után merültünk egyet.
Az öblöt szegélyező nagy sziklát megkerülve megtaláltuk a barlangot,
de nem mentünk be, mert az egyik járatnál én úgy láttam zsákutca és
nincs hely megfordulni, a másik meg szintén ugyanez. Így aztán tovább
úsztunk, de semmit nem láttunk ezért vissza a barlanghoz.
Ott összefutottunk Goran-nal és a német kissráccal (barlangi intró
merülés ??? Lehet, hogy mégis végzett volt a srác, csak kezdő...).
Goran mutatta, hogy az általam zsákutcának titulált járat a jó, beszuszakoltuk
magunkat a hasadékon, belül csodálatos levegős hasadék és kis forduló
fogadott. Gyönyörű fényjáték, a több tízméter magas hasadék felettünk,
hihetetlen szép volt, és ismét nem volt mivel fotózni, basszus. Zozó
bácsi közben úgy látszik felfázott, mert úgy működött mint egy törpe
vízműtelep, állandó folyadékeltávolítási gondjaivan küszködött, így
a barlangban bemutatott egy gyors felszerelés levétel-felvételt ...
szegény barlang, miket kell megélnie :D
Utána sekélyben még egy kis molyolás, Zsóti talált egy polipot a barlang
bejáratánál, én bekukkantottam pár üregbe, hasadékba, szuper volt. A
vyper 2 merülésnek vette a barlangi felszíni duma miatt, így aztán megint
vacakolhattam itthon a két merülés összeillesztésével.
Este kimentünk az öbölbe fekete kagylót gyűjteni, leszedtünk Anté összes
bójájáról a kagylókat, ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra. Megtakarítottuk
a bóját, és este Anté és a szomszédban lakó házaspár hölgy tagjának
áldásos tevékenység folytán hülyére zabáltuk magunkat kagylóval. Isteni
volt, valami fokhagymás mártással kaptuk, nyammeeee.
|