Stara Novalja,Hr 2005 ősz
 |
 |
|
Nem feledkezhetek meg életem első amfórás merüléséről sem. Igaz, rácsok őrizték az időszámításunk előtti első századból származó római kori amfórákat, de a fényképezőgép befért a lukon, és azért így is csodaszépek voltak. Volt egy rács közeli, amit akár meg is lehetett simogatni - én nem tettem, a többiek - ahogy a hajón kiderült, igen. Tapogatós, székáthelyezgetős egy banda.
Volt még egy, a naplómban be sem került merülés. Partról, 5 méter max mélység, 8 perc időtartammal, egyedül. Szeptember 8-án 13.20-13:28 között történt. Bizony, a születésem perceit így 33 év után ismét víz alatt töltöttem! Ahogy szoktam, pár perc csendes elmélkedéssel, egyedül, illetve most víz alatt egy szép halraj és pár egyéb víziállat társaságában emlékeztem meg idén a születésemről, meg arról hogy milyen kicseszett öreg vagyok. Na ezt se sokan mondhatják el magukról. Mármint a merülést, nem az öregséget :D
Este bementünk Novaljába tengeri kütyüt enni, finom volt! Tintahalak, rák, halak, kagyló. És szégyenszemre ott hagytunk pár falatot a tányéron ...
Végül az utolsó merülési napunkra két esemény is jutott. Délelőtti merülésünk egy olyen helyen történt, ahol elég szűk párkány van horgonyozni, körülötte 80 méter, és még tenger is hullámos volt. Ezt tetézte, hogy már ott volt egy apartmanunk közeli német bázis csónakja, aki épp szedte ki az embereit. Lelassítottunk, jól elkerültük a bubikat, és átintegettünk kérdezve minden OK-e, van-e még lent búvár.
Na szerintünk Ők azt mondták nincs, ezért horgony le, mire feljön egy búvár vadul anyázva németül. Se bója felküldés, se semmi, pedig látta-hallotta hogy ott manőverezünk, mi meg istenbizony nem láttuk a bubikat és a másik hajó is azt intette, hogy mehetünk horgonyozni. Na, röpködtek a ba**megek, meg kiabáltuk, hogy "bójáról még nemhallottál, ecsém"? A német bázisvezető azt kiabálta Jozephnek, hogy majd letárgyalják kint, várjon csak. Jó kis szóbeli csetepaté volt, ja a búvárral még két másik volt, nyilván jól eshetett nekik, amikor lezúgott a horgonyunk gondolom valahol a közelükbe. Na mindegy.
A merülés szokásos fal, kifelé megküzdöttünk a hullámzással, balfék Zsótika el is hagyta kedvenc kését. Pont mint én Új-Zélandon, csak én ott megtaláltam (nem 80 volt alattam). Ugyanúgy a lábára volt csatolva, pedig neki is elmeséltem az én esetemet, és hogy azóta a lábszárra kést soha nem rakok. Így jár az, aki nem tanul más hülyeségén.
Délutánra csendesedett picit, de még mindig hullámos a tenger. Megyünk ki, egyszercsak - hopp egy ember a nyílt vizen, kint a picsába a parttól. Odamegyünk felvenni, azt hittük egy sznoris, akit elvitt a hullám. Kiderült, a délelőtti német manus, aki vezette a hajót - hálálkodik, majd mutogatja, hogy ott a távolba a hajója, vigyük már oda, merthogy oda úszott. Mivan? Kis csónakunk majd egy perc alatt eléri a másikat (50-nel megyünk, szóval rohadt messze volt), áttesszük, és visszakísérjük az embereihez.
Kiderült, a balfék rosszul horgonyzott és elvitte a víz a hajóját amíg ők merültek, náluk ugyanis nem marad a hajón senki a merülés alatt. Persze a délelőtti nagyszájúak most boldogan integettek és hálálkodtak nekünk, szerintem már elkönyvelték, hogy úszhatnak a partig, mert azt a csónakot a faszi nem érte volna utol, az tuti. Oktató, bázistulaj és nem tud lekötni egy hajót, plusz elindul a hullámos tengeren úszva a hajó után ... sznorni nélkül! Nem kicsit hülye. Szóval mentettünk is, kalandos volt.
|
