Minden merülés előtt eligazítás először a 3 magyar DM-nek,
aztán Ők a saját csoportjuknak. Szerencsére már az elején kialakultak
a csapatok, mi maradtunk négyen, időnként a vezetővel csapódott egy-egy
búvár csupán. |
Visszatérve a hajóra, lehetőség volt ebédet kérni, ezt ott készítették
el helyben. Jellemzően valami csirke, hal, ilyesmi. Mi egyszer megpróbáltuk,
de nem igazán volt rá szükség. Bőségesen bezabáltunk a reggelinél, az
onnan kicsent péksütik és az otthoni cerbonák simán átsegítettek minket
a vacsoráig, ahol aztán megint irdatlan mennyiségű kaját tüntettünk el.
A két éjszakai merülés előtt könnyű vacsit is készítettek, amit persze
utána megfejeltünk a szállodás kajával. Azt hiszem látszik, hogy éhen
halni elég nehéz lett volna. Délután 4-5 óra körül tértünk vissza a normál
napokon, és 8 körül az éjszakai merüléseknél. |