Egypt 2003, Sharm El-Sheikh |
Szerda
Thistlegorm
szafari. 3 merülés, hajnali 5-kor indulás, szeles idő, brrr. Hajnalban
hidegben kisomfordáltunk a kikötőbe, becuccoltunk a hajóba majd bevágtam
a durmit. Könnyű reggeli után megérkeztünk a Thistlegorm roncs közelébe,
korán indultunk, a hajó is gyors mégis már vagy 6-7 hajó volt a roncs
felett. Hűha, mi lesz itt ? Hál' istennek a hajónk nagy volt, a hullámzást
jól bírta, így kb. 3/4 órás kínlódás után sikerült lekötni a két DM-nek
a hajót a roncshoz. A merülés elég kemény, a szél és a hullámok fent,
lent áramlás nehezíti. A hajó orráig kötélen húztuk el magunkat, ott
a roncshoz kötött kötélen az áramlásban lebegve leereszkedtünk. Gyönyörű.
A hajót kb. a 2/3-ánál bombázták szét - a legenda szerint 1 bomba találta
el, de az pont a lőszerraktárat - az biztos, hogy rendesen elintézte.
Hajó végében megnéztük a légvédelmi lövegeket és a lánctalpasokat, átúsztunk
a hatalmas hajócsavarig, majd a jobb folyosón előre úsztunk a hajó orrába,
ahová kitérdelve az áramlásban álló halrajokban gyönyörködtünk. Visszafelé
benéztünk a kapitányi fülkébe, megnéztük a fedélzeten álló vasúti vagonokat,
amiket a huszonméteren urakodó nyomás úgy gyűrt össze, mintha papírból
lennének. És nem volt tömeg, úgy tűnik előttünk lement az első merülésük.
Mit kell tudni a roncsról. A 126m hosszú hajóroncs 30m mélyen
fekszik. 1941 okt 6-án bombázták szét a Royal Navy zászlaja alatt itt
horgonyzó hajót a németek. 1956-ban Cousteau találta meg a Sha'ab Ali
zátony öblében heverő roncsot. Szállítmánya tank, teherautó, motor,
repülőgép alkatrészek, egyenruhák, fegyver és lőszer.
Második merülésre a roncsba behatolást terveztük. Szintén a szétrobbant
raktértől indultunk, végigúsztunk a hajó belsejében a raktereket, a
híres teherautók, motorok, repcsi szárnyak tényleg impozánsak, rengeteg
csizma és egyéb apró kacat mindenfelé. Átúsztunk néhány szűkebb helyen,
ajtókon, sőt egy ferdén lecsúszott majd félúton megakadt 3 tengelyes
teherautó kereke alatt is, nem örültem volna ha pont akkor csúszik tovább,
amikor alatta vagyok :( Végül ismét a hajó orrában kötöttünk ki, visszafelé
kicsit még nézelődtünk, majd irány fel. A roncs gyönyörű, komolyan.
Egy csoda, heteket el lehet tölteni a felfedezésével!
A nap harmadik merülése a Ras Mohammed-en volt, végre eljutottunk
a híres Anemone City - Shark Reef - Yolanda Reef hármashoz, amiből a
két utóbbit a Shark
és Yolanda Reef-et merültük meg.
A zátony névadója a Yolanda hajó roncs már valahol több száz méteren
fekszik, pár éve lecsúszott a mélybe, de a rakománya - több konténer
WC csésze, mosdókagyló, kád, cső ott maradt. A merülést a Shark Reef-en
kezdtük, barracuda raj, hatalmas napóleon gyönyörű korallok és erős
áramlás fogadott. A Yolanda felett egy teknőst is láttunk, sőt még murénát
is, ami errefelé elég ritka, nem úgy mint Hurghada körül. Elég erős
áramlás volt, de a hely gyönyörű.
|