Málta

 

Polip a Maori roncstól visszafelé


A HMS Maori roncsa Vallettában az öbölben található, parti merülés. Az első sekély szakasz gyakorlatilag szemétdomb fölött vezet, kövek és szemét, később kis letörés homokkal és némi vasdarabbal. Edward megáll, nézem, ez a híres Maori? Sajna igen, a roncs meglehetősen felismerhetetlen, a víz opálos, a látás gyenge, nincs mit szépíteni a híres Maori roncs erősen felejthető, ha ezt tudom inkább még egy Rozi vagy Farroud. Körbejárjuk, próbálom keresni benne a szépet, de nem megy, így aztán visszafordulunk. A merülést végül egy apró sárgapetttyes muréna, de főleg Edward által kiszúrt polip menti meg, jót játszottunk szegény jószággal, aki végül teljesen belezúgott az orosz divemaster csajsziba, mert rátekeredett a karjára és onnan csak hosszas könyörgés, láblefejtegetés hatására volt csak hajlandó lejönni.

A végén még találtam egy lepény vagy nyelvhalat, próbáltam pár képet-videot készíteni róla.

Ezután csak jobb jöhet, jeep-ünk ismerős terepen jár, itt már voltunk - ez a Lapsi cave, amit első nap nem tudtunk megmerülni. És tényleg, megállónk a Ghar Lapsi öble.

A hely nagyon elragadó, egy kis zárt öböl, körbe sziklák, barlangszerű résszel, fürdőzők, és az öbölnek a sziklák alatt egy girbe-gurba barlangkijárata van a nyílt vízre egy jó kis zátonyhoz. Na ezt merültük most meg, nagyon kellemes kis merülés lett, bár Edward ismét elszámolta az időt, amcsi merülőtársamnak a levegője elfogyott, 10bar-ral úszott fel, bár többen is octopust ajánlottak neki, de hajthatatlan maradt, nem jött vissza. Mi azért a vízalatt úsztunk vissza, érdekes volt a fürdőzők között beúszni, majd felemelkedni az öbölben. A merülés után, amíg a többiek az étteremben kajáltak, mi ezt megoldottuk hozott anyagból (értsd. szendvics) majd visszamentünk, és egy jót lubickoltunk az öbölben.

A terv szerint ezzel a nappal végetért a Luna Diving Center-es merülés, csakhogy sajna a másnapra tervezett Stubborn nem jött össze, össze-vissza én voltam egész Máltában az egyetlen akit érdekelt volna a roncs, és elég tapasztalt is volt a megmerüléséhez, így Louise sajnálkozva közölte, nem tudja a merülést prezentálni, csak horror áron, ha én bérlem a hajót, ami persze nem alternatíva.

Kicsit elkámpicsorodtam, mert a repülő roncs mellett a másik nagy álmom a tengeralattjáró volt, ami a tetejében tökéletesen egyben hevert az 55m-es fenéken, dehát nincs mit tenni.

Edward végül előhozakodik, menjünk vele másnap, csináljunk egy Gozo-i parti merülést, komp-pal. Vadiúj nitrox keverőjét is ki kéne próbálni, van két palack 38-as keverék, merüljük el, végül belementem, legalább látjuk Gozo-t.

 

HMS Maori A polip A polip Lepényhal Ghar Lapsi Ghar Lapsi