![]() |
|
5. nap csak két korai merülésünk volt, hogy ha valaki másnap akar repülni haza, annak legyen némi esélyes a 12 órás nofly idő letöltésére. Az első merülés írd és mond 6.30-kor volt ! Ahhh, nem voltunk túl sokan akik felkeltek, szerencsére előző éjjel csak 2 órát hajóztunk, utána lehorgonyzott a hajó és aránylag csendesen telt a éjszaka, tudtunk aludni. Szóval hajnalban ébresztő, a buddy-m ( merülőtárs ) persze szunyált, úgyhogy két másik sráchoz csapódtam harmadiknak, ők sajnos még kezdők voltak, már megint hazahoztam egy csomó levegőt. |
Szóval a merülés kezdetekor pirkadt, a vízalatt élhettük
át ahogy a felkelő nap fényei felébresztik a természetet. Kő alatt rája szunyált, a halak reggeli tisztálkodást és "ballaszt ledobást" végezték, nem volt valami mozgalmas a tenger, és a látótáv is alacsony volt. A második merülés rögtön a reggeli után volt, a buddym megint elaludt, mint később kiderült amikor hallotta hogy breafing, azt hitte az a hajnali, és aludt tovább így lemaradt a palacsintás reggeliről, én meg ismét oldalkocsit játszottam az utolsó three sisters névre halgató helyen, hasonló volt mind a temple of Doom, csak három nagy szikla volt a vízben a tetejükön fennsík, szép utolsó merülés volt. Ezután a hajó ismét felszedte a horgonyt, és Cairns felé vettük az irány immár véglegesen. Du 3 körül érkeztünk "haza". |