Vezetőm -utána nem győztem eleget bocsánatot kérni tőle-
kint csak annyit mondott "na amikor láttam, hogy úszni próbálsz,
mondom kész ..."
Szegény nem sokat látott szerintem csak a felhőt amit felvertem magam
mögött. Jól elszúrtam a merülését, bár becsületére legyen szólva egy
rossz szava nem volt, óriási türelme van, tutira jó lehet oktatónak
is. Nekem azért még volt látásom, hiszen a felhő mögöttem volt, így
elsunnyogtam a dexion ághoz, bekukucskáltam de nem nagyon mertem bemenni
- lefele menet egy párszor felakadt a kissé rendezetlen felszerelésem,
nem akartam kockáztatni. Azért onnan nézve is be lehetett látni azt
a szakaszt, nagyon szép volt.
Megfordultam, jeleztem hogy forduljunk vissza. Ő áttette a kezem a mögötte
lévő kötélszakaszra -visszafele is én vezettem- és elindultam kifelé.
Itt már meg sem próbáltam lebegni, óvatosan kilépegettem. A kereszteződéshez
elérve tiszta víz várt ránk, így be tudtam nézni a terem másik felébe
is. Egy merüléssel egyébként tipikusan csak az egyik oldalt szabad végignézni,
mivel az olyan kocabúvárok mint én jól felverik az üledéket.
István termi jótanács, ha ide készülsz kérlek! fogadd meg!
Hallgass a vezetőre, amit Ő mond az úgy is van. Ha azt mondja úgyse
tudsz lebegni és fel fogod verni az üledéket, akkor ne próbáld meg.
Nem fog menni, hidd el Neki.
Nagyon lassan, óvatosan le kell ereszkedni az aljára, és finom, lassú
mozdulatokkal kell haladni. Olvasd csak el Plózer
István feltárását: