A manta (ördög) rája

Másik emlékezetes helyszín a Haball, a st. Johns szigeteknél. Előtte egy kellemes, nyugis helyen merültünk, ami mindenkinek tetszett, ezért azt terveztük, hogy pár órás döglás után ott merülünk még egyet. Nekem annyira nem jött be, illetve szép volt de sekény, esélytelen bármiféle nagyobb állattal való találkozásra. Időközben mellénk kötött még két hajó, így Ayman feldobta, menjük át a pár 100m-re lévő másik zátonyhoz, ott nincs akkora tömeg, és a zátony körül durva mélység. Én mondom, menjünk, hátha ott lesz valami, többiek hümmögnek, döglenek, kártyáznak, de senki nem mond semmit, így végül is hajó átmegy. Odaérve a kis zátony nem nyújt túl nagy védelmet a hullámoktól, ezért a többiek lelkes anyázásba kezdenek, hogy miért nem maradtunk amott, ahol nyugi volt? Feszültség, akkor senki nem bajszintott a kérdésre, most meg anyázás? Különben is ez déli szafari, itt vad helyeket kell merülni, nem langyos lagúnákat, olyan merülésre Hurghadába kell menni. Mindegy, itt merülünk, kész. Előttünk egy másik hajó, épp készülnek merülni, várjuk meg? Attila mondja, menjünk be, ne tököljünk, mert elijesztenek mindent, én is hajlok rá, végül Zodiac-ba szállunk, átvisznek a zátony külső felére. Valószínű erős visszahozó áramlás lesz a kis zátonycsúcs körül, a terv az hogy egyik irányba sodortatjuk magunkat aztán a zátony másik felén szembeúszás az árral, újabb visszacsorgás, és ezt addig csináljuk míg van levegő, aztán hajóhoz sodródva feljövetel.
Egyik csapatot én vezetem, beesünk a vízbe, süllyedés lefelé, áramlás ezerrel. Alattunk a másik hajóról egy csomó ember egy hosszú "mozdonyfüttyben" ( sorban, egymás után jó hosszan úsznak ) keresztben lefelé, na mondom frankó, csúcsforgalom. Mindenki néz, mi legyen, dübörög a víz, kapaszkodunk és lapátolunk ezerrel a helyben maradáshoz. Mutatom, irány jobbra árral szembe, aztán meg lecsorgunk a túloldalra. El is indulunk, mire a keresztbe merülő másik hajós raj megfordul, és ránk úszik, össze-vissza kalimpálnak, fel-le liftezve belénk robognak, na mondom szép. Kb. 40-en lettünk hirtelen pár méteres körben, totál káosz. Intek, kapaszkodás, várjuk meg, míg elvonul a csürhe. Lent a mélybe egy cápa kontúrja sejlik fel, mindenki kiáll a zátony szélére azt nézni, végre elmennek. Lassan eltűnnek, elindulunk most már áramlással megtámogatva 20-25m-en, a zátony túloldalára érve intek, menjünk feljebb ahol kisebb a zátony átmérője, ott ússzunk szembe az árral - kevesebb út ugye - majd újra lent vissza.
El is indulunk, amikor a túloldalon egyszer csak a mélykék tenger homályából valami csoda úszik felénk. Kb 4-5m-es, fekete alapszínű, világos mintázatú, kecses, szinuszos mozgású MANTA RÁJA !!!! Istenem, elállt a lélegzetem is, amikor megláttam, mögötte-felette egy csapat búvár, integetek, oda nézzetek, mi van ott! Mire ők unottan legyintenek. Mi van? Ember, egy mantáról beszélünk, értetlenkedek, miközben ami belefér úszok lefelé a manta irányába, ami persze süllyed lefelé és még ki is fordult a zátonytól a mélybe. Fotózok ezerrel, és közben boldogan üvöltök a reduktorba, ilyen nincs, egy manta rájával merülök! Előttem a fényképezőgép, folyamatosan nézem a computert, közben fotózok, váltok, videó, váltok fotó, amíg látom, végül 37m-nél tovább nem merülök, nincs értelme, esélyem sincs utolérni.
Visszatérve látom Gábor, a merülőtársam valami halat fotóz, mutogatok neki, ember egy manta! Néz rám, mutogatok, értetlenkedik, majd végre észreveszi, szem kikerekedik, na bazze', ezt jól elszalasztottad öcsém. Hihetetlen eufórikus hangulatban merültem tovább, már lent boldogan mutogattam, nézegettem a fotókat, videót, istenem egy mantával merültem, életem nagy álma teljesült. Megkerülve a zátonyt átúsztunk a túloldalra, ahol Attila úszott szembe, intek neki, ezt nézd, mutatom neki a mantás képet, mire lazán leint, majd a DV kamerára mutat, itt van a kiscsávó! 5m-es biztonsági dekó a zátony tetején erős hullámzásban, tíz körömmel kapaszkodva, majd visszacsorgás a hajóhoz.
Fent kiderült, az a csapat búvár a manta után ők voltak, előtte kb. 5 percet játszottak az állattal, ők ugyanis fent 10m-en találkoztak vele, végig videózta, szinte megérinthette volna, ha nem fél hogy elijeszti, én már akkor értem csak oda, amikor a rája ráunt a játékra. Nagyon jó kis videót csinált az állatról, remélem nemsokára megkapom tőle. Mesélték, csak annyit láttak, hogy vadul integetek, vigyorgok a reduktorba és olyan őrült tempóval húzok le a mélybe, hogy a pattanásig meghajlott Mares Quattro uszonyom után fehéren habzott a víz, azt hitték meg sem állok a 700m-es tenger fenekéig ... Persze ők azt nem tudták, hogy a kinyújtott kezemen lévő computert végig figyeltem az őrült száguldás közben, úgy terveztem, ha elérem a mantát max. 50m-ig követem. Végül aztán 37 lett belőle, túl gyorsan merült. Utána még órákig nem tértem magamhoz, ezután már senki nem mondta, hogy jobb lett volna ott maradni a kényelmes lagúnában.

Volt egy roncsmerülésünk is, egy kis halászhajó elnézte a zátonyokat éjszaka, és teljes gőzzel belerobogott, az orra a zátony tetején, a hajó amúgy kb. 45° szögben fekszik a korallokon. Nem egy Thistlegorm, de azért szép volt.